Munkanélküliség az EU-tagállamokban (2016. május)

A grafikon a munkanélküliségi ráta állapotát mutatja az Európai Uniós tagállamokban, 2016. májusában. A munkanélküliségi ráta csak kis mértékben tükrözi az egyes országok életszínvonalát. Látható, hogy Magyarország megelőzi Ausztriát, Hollandiát és Svédországot is, viszont Csehországban a legjobb a munkanélküliségi ráta, mégsem Csehországban legmagasabb az életszínvonal. Magyarország pedig Németország és az Egyesült Királyság után foglal helyet közvetlenül a statisztikában, ami szintén nem tükrözi Magyarország helyzetét a munka értékével és az életszínvonallal kapcsolatosan. A magyarországon érvényben lévő jelenlegi minimálbér még mindig 1/4-e a fejlett nyugati, jóléti társadalmakban…

Méyponton a munkanélküliség az EU-ban

Luxembourg, 2016. július 1., péntek – Májusban több éves mélypontra csökken a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az Európai Unióban – közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az euróövezet 19 tagországában a munkanélküliségi ráta szezonális kiigazítással 10,1 százalék volt májusban, alacsonyabb az áprilisi 10,2 százaléknál, és az egy évvel korábbi 11,0 százaléknál. Az euróövezetben az idén májusban 2011 júliusa óta a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta alakult ki. Az Európai Unió 28 tagállamában májusban szezonális kiigazítással 8,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta, alacsonyabb az…

Októberig el sem kezdődik a Brexit

London, 2016. június 27., hétfő  – A brit kormány egyelőre nem aktiválja Lisszaboni Szerződésnek az EU-tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét – mondta hétfőn a brit miniszterelnök. Hozzátette: a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok életkörülményeiben nem lesznek “azonnali” változások. David Cameron, aki a brit EU-tagságról múlt csütörtökön rendezett népszavazásról és az abból eredő további teendőkről tájékoztatta az alsóház képviselőit, kijelentette: a kilépési folyamatra kidolgozott szerződéses cikkely aktiválása előtt Londonnak ki kell dolgoznia, hogy milyen viszonyrendszert kíván kialakítani az Európai Unióval, ez a feladat azonban már a következő…

Az Egyesült Királyság kilép az EU-ból

London, 2016. június 24., péntek – Hivatalosan is bejelentették péntek reggel, hogy a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott népszavazást. Jenny Watson, a brit választási bizottság elnöke a manchesteri városházán közölte, hogy a népszavazáson 33,6 millióan vettek részt. A kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak. Philip Hammond brit külügyminiszter a végeredmény hivatalos bejelentése után a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: a brit kormány első feladata most a helyzet stabilizálása, később pedig az, hogy a kilépésről szóló tárgyalásokon a lehetséges…

55 év felett nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban

Budapest, 2016. április 26., kedd – Tavaly nőtt, a nők és az 55 éven felüliek körében pedig rekordszintre emelkedett a foglalkoztatottság az Európai Unióban, de összességében még mindig elmarad a 2008. évi csúcstól – mutatják az Eurostat kedden közölt adatai. Az EU statisztikai hivatala szerint a 20-64 év közötti népesség foglalkoztatottsági rátája 2015-ben 70,1 százalék volt az előző évi 69,2 százalékkal szemben, de nem érte el a 2008. évi 70,3 százalékos csúcsértéket. Ugyanez vonatkozik a hasonló korosztályba tartozó férfiakra, körükben a foglalkoztatottság 75 százalékról 75,9 százalékra emelkedett, 2008-ban azonban még…

A megkérdezettek többsége külföldre költözne, ha munkát kapna

{{unknown}}Budapest, 2015. december 10., csütörtök – Az egészségügyben, szolgáltatási szektorban, valamint az informatikában dolgozók többsége bármikor külföldre költözne, ha felajánlanának neki egy állást – derül ki a The Network, a Boston Consulting Group és a Profession.hu kutatásából.  Magyarországon a nem reprezentatív felmérés keretében 5000 embert kérdeztek meg. Az újságírókhoz csütörtökön eljuttatott eredmények szerint a megkérdezett egészségügyi dolgozóknak csak 40 százaléka rendelkezik tíz évnél kevesebb szakmai tapasztalattal, mégis 80 százalékuk dolgozna szívesen külföldön, 63 százalékuk ráadásul több mint tíz évre költözne el az országból. A legnépszerűbb célország Németország (45 százalék), Ausztria és…

Lassuló gazdasági növekedés

London, 2015. október 5., hétfő – Londoni pénzügyi elemzők szerint lassuló világgazdasági növekedésre utalnak a legújabb globális aktivitási mérőszámok. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport minden hónapban közzéteszi a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozó és szolgáltatási szektorainak aktivitási adataiból képzett saját, összesített beszerzésimenedzser-indexét (BMI), amelyet kivetít a világgazdaság egészére. Szeptemberről szóló, hétfő este ismertetett kimutatásában a ház közölte, hogy az általa kiszámított összágazati kibocsátási mutató a múlt hónapban egy teljes ponttal 52,8-re csökkent, elsősorban a globális szolgáltatási szektor aktivitási mérőszámának meredek, 1,3 pontos esése miatt. A globális…

Külföldi telefonálás, internet használat

Nagy összecsapás várható a roamingdíjak és a netsemlegesség miatt Brüsszelben Brüsszel, 2015. március 4., szerda – Nagy összecsapás várható az uniós jogalkotó intézmények között a netsemlegesség és a roamingdíjak eltörlése miatt, miután a tagállamok kormányait tömörítő tanács szerdán minősített többséggel elfogadta a maga, az Európai Bizottság javaslatától és az Európai Parlament (EP) álláspontjától meglehetősen eltérő változatát a témában. Abban a kizárólagos kezdeményezési jogkörrel rendelkező bizottság és a társ-jogalkotó EP között nem volt vita, hogy 2015 végén a távközlési társaságoknak meg kell szüntetniük az unión belüli…